Hogyan is érvényesülhetne, ha érzései nem kifejezhetők? Ne beszéljen róla!
- Minden szó és írás fölösleges - mondja csilingelő hangon - a tettek magukért beszélnek.
De olyan könnyű félreérteni egymást, nem mindig elég a pillantás, de csitt! Pedig minden szava igaz, oly sok éve nem változnak érzései, mindig meg-meg remeg keze, ha a közeledik. Nem számított megannyi udvarló, oly sok bántás, hisz tisztán, önzetlenül szereti. Nem a saját boldogságát keresi, ritka. Még az életét is áldozná érte, ha boldognak látná, egyszer már lemondott róla, most meg annyira sem engedte közel magához a Nő, de éget most is. Talán annyira, mint akkor tizenegy esztendeje, de csak tűr, némán tűr.
Már beletörődött, talán, hogy soha nem lehet boldog, de a felismerés fáj, s nem áll készen egy új fejezetre az életében. Olyan sokan bántották, bántják, talán olyanok is akinek szeretniük kellene.
De kinek is mondhatná el érzéseit, csak egy halk céltalan fohászt suttog a feje felett lebegő sötétbe. „Kívánok valamit, de ne mondom el senkinek. Bármit. Akármit. Most hiszek benne, hogy valóra válhat. Nem tudom, hol fog érni a következő csoda, a következő mosoly vagy mikor válik valóra a kívánságom. (…)”

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.