Tikkasztó hőség van, már szinte hallani a hőségtől táguló, repedező kövek pattogását. Szinte zenélnek, adva a ritmust a tücskök forróság és amúgy unalom űző ciripeléséhez. A megszokottnak nem nevezhető látogatásra tért be a férfi a kis kereskedésbe, de ha mégsem lenne már hiányozna a látogatás. Szinte naponta találkoznak, talán várják is ezeket a kis semmitmondó találkozásokat, mintha csak egymásra várnának. A Férfi a Nőre a Nő a Férfire.
Vagy a Csodára várnak?... Majd ma, ezzel a bizalommal lépett be a Férfi.
- Uram! - a kézcsók
- Kisasszony!
Olyan csodában volt ma része a férfinek, nem is érti mitől lett olyan erőtlen, a hőség, vagy a titkos találka? A Kisasszony szikrázott ma, csillogott, fénylett, igézett, s idézett megalkuvó fiatalságot, bájt. S tagadhatatlan, meztelen sem lehetne szebb. Valami földöntúli ragyogás, érzékiség egy képtelen képzelet fátyla mögül elő lépő Nő, ma ő a Csoda. Ma ő A NŐ - így csupa nagybetűvel. 
A férfi habog valami bókot, de leginkább tekintetét kényezteti. Fürdik a Nő szépségében, fényében. Lelke megtelt boldogsággal, el is felejtette a napi sérelmeit. Tegnap, mi is volt tegnap? Volt egyáltalán tegnap? Mintha az idő itt megszűnt volna tovább folyni, kilépett az ösvényről, s a homokszemcsék is megálltak a levegőben lebegnek, néha egymásnak ütköznek, de le nem esnek a homokórában.
Bárcsak füröszthetné magát mindennap e ragyogásban.
Mi az ami így emlékezetessé tette a pillanatot?
A sosem látott lila ruhácska?
Nem, ma ragyogott a Nő.
- Uram! - egy kézcsók.
- Kisasszony!... Köszönöm!... Holnap?
- Talán!
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.